logo
HU EN

Program


Jazzy Live | Bin-Jip

Jazzy Live | Bin-Jip

A szokatlan hangzású név (ejtsd: bin dzsip) mögött négy fiatal zenész rejtőzik.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. március 1. csütörtök, 20:00

A zenekar megalakulása után több mint egy évig írta és csiszolgatta eklektikus, a korábbi munkáikhoz képest modernebb és kísérletezőbb hangzású, mégis dalközpontú műsorát, mielőtt 2010-ben kezdetét vette volna a koncertek sora. A zenekar nevét az azonos című koreai film után kapta. A kötődési pont – túl azon, hogy ez a tagok egyik kedvelt filmje – az, hogy a különös hangulatú filmalkotás lakásokban, szobákban játszódik, a zenekar eddigi léte pedig szintén szorosan kötődik egy szobához, Andrew nappalijához, ahol a dalok készültek, és a zenészekből zenekar lett.

A Bin-Jip zenekar igen demokratikus munkamódszerrel dolgozik: a zenészek egyenrangú zeneszerzőkként, hangszerelőkként és producerekként vesznek részt a munkában – nemcsak saját hangszeres szólamaikkal járulnak hozzá az egészhez, hanem együtt alakítgatják a dalszerkezeteket, hangszíneket, effekteket.

Enter című bemutatkozó lemezük a 2011-es Fonogram díjátadón az év alternatív albumának járó díjat nyerte. Második nagylemezük Heavy címmel 2014 decemberében látott napvilágot. A lemezbemutató koncertre a MüPában került sor, telt ház előtt. A 2017-ben megújult formáció a Thievery Corporation előtt mutatkozott be a Budapest Parkban, s azóta egy új lemezanyagon is dolgoznak, melynek tervezett címe Violectric.

Közreműködik:

Mózes Tamara - ének
Kaltenecker Zsolt - billentyűs hangszerek, elektronika
Lantos Zoltán - hegedű
Andrew J - DJ, zenei producer

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!
Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

Ajánlatunk


A Subtones műfaji határokon átívelő, dalközpontú szerzeményeivel néhány év alatt közönségkedvenc koncertzenekarrá vált a hazai jazzpop színtéren. Azért, hogy még közvetlenebbül tudjanak kapcsolódni a hazai közönséghez, a Fonogram-díjas Lángolj című lemezükön kizárólag magyar nyelvű dalok hallhatók, amelyek szövegét a zenekar tagjai mellett Szepesi Mátyás és Závada Péter írták.

Ősbemutató is lesz a tavaszi sorozatban, a darabok nagy része viszont már elhangzott, de általában csak egyszer, viszont a mostani elrendezésben új asszociációkat, új összefüggéseket fognak tudni általuk megmutatni.

A zenei „törékeny szépség” nemcsak a felhangzó zeneművek koncepciójában és zenei anyagában nyilvánul meg, de több komponistánál az élőben előadott muzsika és a rögzített zenei anyag, valamint a tradicionális hangszerek keltette akusztikus hangzás és az elektronikus zenei effektusok közötti finom egyensúlyra való törekvésben is.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!