logo

Program


Varga Bendegúz: Goldmund

Varga Bendegúz: Goldmund

A Varga Bendegúz Quintet 2015-ben alakult Ávéd János, Fenyvesi Márton, Czirják Csaba, Bögöthy Ádám közreműködésével Varga Bendegúz kezdeményezésére, aki a Karosi Júlia Quartet, a Gáspár Károly Trio és a Rieger Attila vezette Trio Minor együttesekben kifejtett művészi tevékenysége mellett szerette volna megvalósítani saját zenei elképzeléseit is.  több

A zenekar tagjai a hazai fiatal jazz szcéna legkiválóbb muzsikusai közé tartoznak.

Az együttes többek között fellépett a fővárosi jazz klubokban (Budapest Jazz Club, Opus Jazz Club, Szimpla Kert), megfordult több vidéki nyári fesztiválon (Alba Regia Jazz Feszt 2016, Debreceni Bor és Jazz Napok 2016), valamint sikert aratott egy hat állomásos erdélyi turnén is, egyszerre egyedi és könnyen befogadható hangzásával.

Az együttes játéka jól tükrözi a zenészek szerteágazó zenei képzettségét és sokszínű ízlését, amellett hogy a közös nyelv, a tradícionális akusztikus jazz, sosem marad kérdéses. A zenekar repertoárjában a zenekarvezető mély kompozíciói mellett Czirják Csaba és Ávéd János energikus számai szerpelnek. Az együttes hangzását meghatározza a két virtuóz gitáros olykor egymással versengő, máskor egymást kiegészítő játéka.

A csapat 2017 szeptemberében vette fel Goldmund címmel megjelenő első albumát, melyen Ávéd János mellett még egy tenorszaxofonos is közreműködött, Mester Dániel személyében. A lemez teljes anyaga az Opus-beli koncerten hangzik el először.

Közreműködik:

Ávéd János - tenorszaxofon
Mester Dániel - tenorszaxofon
Czirják Csaba - gitár
Fenyvesi Márton - gitár
Bögöthy Ádám - nagybőgő
Varga Bendegúz - dob

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.
Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!
Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894