logo
HU EN

Program


Jazzy Live | Hajdu Klára Quartet, vendég: Szakonyi Milán

Jazzy Live | Hajdu Klára Quartet, vendég: Szakonyi Milán

Hajdu Klárát a hazai jazzközönség jól ismeri, hiszen majdnem egy évtizeden át az ország egyik legnépszerűbb jazz-zenekarának, a Balázs Elemér Groupnak volt női énekese. Ezzel a formációval két aranylemezt, illetve Fonogram díjat tudhat magáénak, valamint teltházas koncerteket hazánkban és Európa számos nagyvárosában.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. január 27. szombat, 20:00

Saját együttesét, a Hajdu Klára Quartetet 2008 elején alapította, mely megújult felállásban 2013-ban jelentette meg első albumát Come with me címmel, rajta saját szerzeményeik mellett kortárs jazz darabok, örökzöldek és népdalok feldolgozásaival. 2015 októberétől a kimagaslóan tehetséges Oláh Krisztián lett a quartet zongoristája, és novemberben már ezzel a felállással adták ki a Hajdu Klára Quartet Plays Standards – Dedicated to Chet Baker című lemezüket Fekete-Kovács Kornél közreműködésével, amellyel a legendás jazztrombitás emlékének adóznak, és amit a szakma idén „Az év hazai jazz albuma” kategóriában Fonogram-díjra jelölt.

Szakonyi Milánt sem kell bemutatni a jazz rajongóknak, hiszen több mint négy éve a Balázs Elemér Group férfi hangja. Megismerkedésüket is ennek a zenekarnak köszönheti a két énekes, hiszen a múlt évben Klára több hazai koncertre és egy amerikai turnéra is csatlakozott hozzájuk. A jazz mellett mindketten szívesen kalandoznak más műfajokban is. Milán a Budapest Voices a capella csapat alapító tagja volt és együtt dolgozik Boggie-val, akivel a Bécsben megrendezett 60. Eurovíziós dalversenyen is együtt énekelt.

Erre az estére a quartet saját szerzeményei mellett kedvenc dalaikkal is készülnek.

Közreműködik:
Hajdu Klára - ének
Oláh Krisztián - zongora
Soós Márton - nagybőgő
Hoff Marcell - dob
vendég: Szakonyi Milán - ének, gitár

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 21 óráig tudjuk fenntartani!
Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

Ajánlatunk


Kőszegi Imre az első olyan generációhoz tartozik Magyarországon, akik a modern jazzt önálló, a szórakoztató tánczenétől független műfajként közelíthették meg. Játékára a bebop és a free jazz gyakorolta a legnagyobb hatást.

Korunk egyik legünnepeltebb zongoraművésze, az orosz származású Elisabeth Leonskaja világhírű 20. századi zenészek nyomdokában jár: példaképei között szerepel David Ojsztrah, Emil Gilels és Szvjatoszlav Richter, akik közül az utóbbi közeli barátja és hosszú időn át mentora is volt.

Ősbemutató is lesz a tavaszi sorozatban, a darabok nagy része viszont már elhangzott, de általában csak egyszer, viszont a mostani elrendezésben új asszociációkat, új összefüggéseket fognak tudni általuk megmutatni.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!