logo
HU EN

Program


Jazzy Live: Hajdu Klára Quartet, vendég: Fekete-Kovács Kornél

Jazzy Live: Hajdu Klára Quartet, vendég: Fekete-Kovács Kornél

Hajdu Klárát a hazai jazzközönség jól ismeri, hiszen 2004 és 2012 között az ország egyik legnépszerűbb jazz-zenekarának, a Balázs Elemér Group-nak volt a női énekese. Ezzel a formációval két aranylemezt, illetve Fonogram díjat tudhat magáénak, valamint teltházas koncerteket itthon és Európa sok nagyvárosában.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Thursday, May 19 2016 9:00PM

Saját együttesét, a Hajdu Klára Quartetet 2008 elején alapította, mely megújult felállásban 2013-ban jelentette meg első albumát Come with me címmel, rajta saját szerzeményeik mellett kortárs jazz darabok, örökzöldek és népdalok feldolgozásaival. 2015 októberétől a kimagaslóan tehetséges Oláh Krisztián lett a kvartett zongoristája, s novemberben már ezzel a felállással adták ki a Hajdu Klára Klára Quartet plays Standards – Dedicated to Chet Baker című lemezüket, amellyel a legendás jazztrombitás emlékének adóznak. Az albumon Chet Baker kompozícióit és az általa híressé lett jazz örökzöldeket dolgozták fel saját stílusukban, a nagyszerű hazai trombitás, Fekete-Kovács Kornél közreműködésével. A lemez anyagát, melyet a csapat tavaly decembeben teltházas közönség előtt mutatott be, ezúttal az Opus Jazz Club vendégei is élőben hallgathatják meg.

Közreműködik:

Hajdu Klára - ének
Oláh Krisztián - zongora
Soós Márton - nagybőgő
Hoff Marcell - dob

Fekete-Kovács Kornél - trombita, szárnykürt

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni! Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni. Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el. Tel: (+36 1) 216 7894.

Our offer


Incorporating Latin American serenity and sweet melancholy, Cafuné's repertoire is made up of special pieces of traditional South American guitar music.

Program: Wolfgang Amadeus Mozart: String Quartet in C major „Dissonanzen”, K. 465 Igor Stravinsky: Three Pieces for String Quartet Béla Bartók: String Quartet No. 1

Returning with a line-up that changes from time to time, the collective will soon be releasing a new album, from which they will now give the audience a musical taste.

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.