A filmek konzerválási és restaurálási munkálatait a La Cinémathèque française, a GP Archívum és a Jérôme Seydoux-Pathé Alapítvány végezte a Jérôme Seydoux-Pathé Alapítvány filmgyűjteménye alapján.
Lakatos György, a Concerto Armonico és meghívott szólisták előadásában tizenegyedik alkalommal hallhatunk válogatást az olasz barokk zene kiemelkedő mesterének árvaházi műveiből, Lakatos György zenei beavatójával kiegészítve.
Bella Máté talán az egyetlen olyan, nemzetközileg is jegyzett magyar zeneszerző, aki a kortárs klasszikus és a popzenében egyaránt nagy sikereket arat. Az UMZE Kamaraegyüttes felkérésére íródott kompozíciója – az est többi művéhez hasonlóan – az avantgárd zene és a popkultúra kapcsolódási lehetőségeit vizsgálja egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató módon.
A marokkói Saïd Tichiti volt az első, aki a gnawa zenét bemutatta és szélesebb körben ismertté tette Magyarországon. A marokkói gnawa a rabszolgák és leszármazottaik kultúrájának a része, és szorosan kapcsolódik gyógyító szertartásaikhoz.
Tony Lakatos és Fabio Miano ebből az alkalomból két kitűnő magyar zenésszel alakítottak kvartettet, hogy saját szerzeményeiket és néhány sztenderdet adjanak elő – hűen a jazz történeti hagyományaihoz, illetve a bebop és a hard bop világához, latinos beütéssel fűszerezve.
Különlegességekből összeállított színes csokorral ünnepli az Egri & Pertis Zongoraduó az „Áthallások” című, a társművészetek kölcsönhatását bemutató koncertsorozat indulásának 5. évfordulóját.
Ezen az exkluzív koncerten a Makám megidézi történetének teljes 40 évét: az első szettben a hangszeres, a másodikban pedig Magyar Bori közreműködésével a zenekar vokális korszakának kincsestárában mélyedhetünk el.
A MIT az osztrák zongorista, Christoph Cech és az oud szíriai művésze, Orwa Saleh régóta tartó barátságának ad a színpadon is hangot egy briliáns improvizatőr, Andreas Scheiber hegedűs közreműködésével.
A Jü 2012-ben alakult Budapesten. A trió tagjai a hazai zenei élet sokat foglalkoztatott zenészei, olyan együttesekből érkeztek, mint a Qualitons, a Zuboly, az Erik Sumo Band, a Dresch Quartet vagy a Grencsó Kollektíva.
A hihetetlenül sokoldalú Korhan Futacı szaxofonosként, zeneszerzőként, producerként és énekes-dalszerzőként egyaránt a török alternatív zenei színtér megbecsült szereplője.
Az idén hatéves zenekar máris hosszú utat járt be, a rengeteg hazai koncert mellett versenyek és fesztiválfellépések alkalmával megfordultak Olaszországban, Lengyelországban, Spanyolországban és Szlovákiában is, ősszel pedig sor kerül első koreai fellépésükre.
A Bognár Szilvia Sextet zeneiségében három zenei világ találkozik, fonódik egymásba. A hazai jazz- és világzenei színtér kiváló előadói egyéni stílusaikat is kidomborítva ötvözik harmonikus egésszé a különböző nemzetiségű népdalokat a jazz és az indiai klasszikus zene jellegzetes motívumaival, hangulataival.
A nemzetközi pályát befutó zongorista-zeneszerző, Szabó Dániel és a hazai zenei élet két fiatal üstököse, Gyányi Marcell és Szabó Dániel Ferenc műsorának gerincét a zenekarvezető kompozíciói alkotják.
A 2023-as év négy koncertje után új bérletsorozatot hirdet a BMC-ben Stark János Mátyás, Devich Gergely és Ránki Fülöp együttese, immár Trio Haris néven. Első koncertjükön a közönségkedvenc zárószám előtt két különlegességet hallhatnak az érdeklődők.
A Czajka & Puchacz név mögött egy szlovén-lengyel alkotópáros, Kaja Draksler zongorista és Szymon Pimpon Gąsiorek dobos-zeneszerző rejtőzik, akik 2020 júliusában adták ki első, túlnyomórészt akusztikus albumukat Bivališča címmel, majd egy évvel később jelentkeztek az Entschuldigung című retro-avant-pop kislemezzel, ezúttal Kiebitz & Uhu név alatt.
MAO muzsikusai tanulmányozzák és belsővé teszik az aktuális lemezanyag egészét, a zenei szerkezeteket és a hangszereléseket az előadások alkalmával érintetlenül hagyva. Minthogy a jazz nyelvezetének alapvető összetevői az improvizáció és a szólisztikus önkifejezés, a muzsikusok természetesen rögtönzött szólókat adnak elő a koncerteken.
Az audio-gasztronómiai expedícióra verbuvált csapat útravalónak belerakott a befőttesüvegébe hard bopot és free jazzt, majd a fermentáció beindulása óta keservessel, sebes fordulóval, lassú magyarossal etette az előtésztáját. És persze a levegőből is belekeveredett némi hip-hop és funk.
Az Eastern Boundary Quartetben két magyar zenész, Borbély Mihály fúvós és Bágyi Balázs dobos, valamint Joe Fonda nagybőgős és Michael Jefry Stevens zongorista összeszokott párosa (Fonda/Stevens Group, Conference Call) dolgozik együtt.
Az 50-es és 60-as évek akusztikus zongoratrióinak hangzásától elrugaszkodva az Oùat a kézműves együtt zenélés emlékét és mai perspektíváit járja körül.
A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekart a Bécsi Zeneakadémia volt hallgatói alapították 2007-ben. A zenekar a koncerteket összművészeti alkotásként fogja fel, és mai zeneszerzőkkel való együttműködése mellett gondozza a 20. századi közép-európai zenei tradíció egészét, valamint a historikus repertoár mai zenére vonatkozó részét.
A New Fossils tagjai a magyar és nemzetközi jazz- és könnyűzenei élet aktív muzsikusai: nevükkel az alternatív és indie zenei szcéna olyan meghatározó zenekaraiban is találkozhatunk, mint a Mörk, Co-Lee, Mordái, a Deep Glaze vagy a Dresch Quartet. Zenéjüket átszövi az elvágyódás, miközben a végeredmény egyértelműen kapcsolódik a kortárs, urbánus jazz legutóbbi vonulatához.
A Dániában élő észt szaxofonos-zeneszerző, Maria Faust több mint 10 éve, eredetileg modern big bandként alapította Jazz Catastrophe nevű zenekarát.
Az Intergeese zenekart három fiatal zenész alapította 2023 februárjában. A tagok mindegyike különböző zenei háttérrel érkezett, de közös bennük, hogy aktív résztvevői a feltörekvő zenészszcénának.
Az együttes koncertjein saját szerzeményeit adja elő, amelyek nemcsak az improvizációnak, hanem a jazz műfajától korántsem idegen eksztatikus hangulatoknak is teret adnak. A formáció a közelmúltban a hazai jazzélet több kiválóságával adott közös koncertet, valamint megjelent a hazai klubéletben is, ennek állomásaként debütálnak az Opusban.
Otis Sandsjö megfoghatatlan hangzásai a jövő felé hajlítják valamennyi műfajt, amelybe csak beleütköznek. A Y-Otis zenekar magva és motorja Sandsjö, illetve Petter Eldh, akik más és más zenésztársakkal kiegészülve, egyben a felvételek producereként már három albumot is megjelentettek a neves We Jazz Recordsnál.
Műsor:
Henriëtte Bosmans: Vonósnégyes (1927)
Elizabeth Maconchy: 5. vonósnégyes (1948)
Dmitrij Sosztakovics: 3. vonósnégyes (1946)
A Zseni születik koncertsorozat a három legnagyobb magyar zenei mester férfikari munkássága előtt tiszteleg, így az sem a véletlen műve, hogy a hangversenyek éppen a szerzők születésnapján valósulnak meg. A koncertek programjának sajátossága, hogy a StEFREM szubjektív válogatásában társulnak a klasszikusok műveihez „örököseik”, azaz a 20-21. századi magyar zeneszerző-generációk kiváló és érdekes kompozíciói.
Kockázatot csak akkor érdemes vállalni, ha hajlandóak vagyunk kudarcot vallani – épp ezért a Taupe szerint eleve elhibázott zenei játék nem létezik. A tagok évtizedes barátságából kísérteties összhang fakad, amely még akkor is összeláncolja a zenekart, amikor improvizációik a teljes összeomlás szélén táncolnak.
Az esemény nemcsak egy koncert, hanem igazi közösségi élmény, generációk találkozása és párbeszéde, ahol tapasztalt és fiatal zenészek együtt lépnek színpadra, hogy bemutassák a jazz műfajának sokszínűségét és gazdagságát. Általuk betekintést nyerhetünk a hazai jazz hagyományaiba és egyúttal a magyar jazz jövőjébe is.
A Kuhn Fu improvizáción átszűrt pszichedelikus jazz rockjában Zappa találkozik a kabaréval, surf hangzások és metálos riffek lovagolják meg a Chattanooga Choo-Choo swingjét, miközben a megszülető hangokat Shakespeare, Brecht és Monty Python tartja keresztvíz alá.
Isabel Villanueva koncertje feltárja előttünk a csend, a hang és a transzcendencia metszéspontjait, és egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy a zenét szent és átalakító rítusként éljük meg.
Ágoston Béla zeneközelítő útjának első hangzó dokumentuma éppen 25 éve jelent meg. A jubileum alkalmából élőben ül újra össze a Lakni, lakni című albumon közreműködő zenésztársaival. A formáció története Pécsett kezdődött, Ágoston Béla ott ismerkedett meg Szabó Zoltán dudással és Hárságyi Péter dobossal.
A Bossa Nova és a jazz összefonódása több mint fél évszázadra visszanyúló történet, és túlmutat az első nagy muzsikusok, például Carlos Antonio Jobim és Stan Getz együttműködésén. Azóta rengeteg jazzlemez született a brazil ritmus és a hangzás igézetében, a swinghez képest egy más lüktetésben, mint a Soul Bossa Quincy Jonestől, hogy csak egy híres big band példát említsünk.
Adott egy ukrán szaxofonos, egy osztrák nagybőgős és egy magyar ütőhangszeres, akik a távolabbi vagy közelebbi múltban mind Bécset választották otthonuknak, ám egymás munkásságát hosszú időn át csak távolról vagy más formációkban csodálták.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!